Apte Művészeti Egyesület – Néptáncosok Baráti Köre
Táncos Tehetségek Tábora 2010A Táncos Tehetségek Tábora az elmúlt években egyre népszerűbb nyári esemény a felnőtt tagozatosok körében. A program szervezője az Apte Művészeti Egyesület – Néptáncosok Baráti Köre. Helyszíne Kiscsősz. Az idei táborra már kora tavasszal nagy volt az érdeklődés. Hamar kiderült, hogy a szokásos létszámnál jóval többen szeretnének jelentkezni, ezért úgy döntöttünk, hogy az eredetileg kicsiknek tervezett második tábori ciklusra is meghirdetjük ugyanazt a programot. Így tehát két tábort rendeztünk, melyben első alkalommal csak felső tagozatosok, második alkalommal – külön foglalkozásokat biztosítva – alsósok és felsősök is vendégeskedtek a faluban. A két táborban összesen 158 gyermek vett részt. Mindkét táborban két táncanyagot tanítottunk a nagyobbaknak. Az elsőben Tombor Bea és Hahn-Kakas István bodrogközi, Kádár Ignác és Nagypál Anett vajdaszentiványi táncokat tanítottak. A másodikban a bodrogközi táncok mellett Gaschler Beáta és Vastag Richárd pálpatakit tanítottak. Az első táborban a Zagyva Banda, a másodikban a Tegnap zenekar muzsikált a fergeteges padkaporos bálban. A tanítás mellett mindkét táborban volt lovas oktatás, kirándulás, környezetismeret óra, métabajnokság, kovácsolás, fafaragás. A második táborban a kicsiket Varga István és felesége Földházy Ildikó, néptánc pedagógusok tanították. A megtanult mátyusföldi táncokat a padkaporos bálban mutatták be a kicsik. A résztvevők az ország minden részéről érkeztek. Nagyobb csoportok jöttek Kisújszállásról, Székesfehérvárról, Veszprémből, Ajkáról, Tatáról. Az Örökség Egyesületi tagok aránya körülbelül nyolcvan százalék volt. Anyagi támogatásban (200.000 forint) csak a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiumától részesültünk. A tábor részvételi díja egy hasonló program díjának körülbelül a fele volt (14.000 forint). A részvételi díj és a támogatás fedezetét meghaladó költségeket egyesületünk saját forrásból fedezte. BeszámolóVI. Kiscsőszi Pajtafesztivál 2010. Július 8-11.A Kiscsőszi Pajtafesztivál hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a látogatók előtt 2010. Július 8-11-ig. Az előző esztendőkben a rendezvény valódi népművészeti örömünneppé fejlődött, melyet szívesen látogatnak a térség lakói és a népművészet kedvelői más vidékekről. Az immáron négy napos rendezvénysorozat lényege idén is a tiszta, autentikus népzenei kultúra megjelenítése volt. Négy napon át, pajták előtt, diófák alatt szólaltak meg a magyar népzenei élet kiválóságainak hangszerei.
Beszámoló |





